Az ország tengerének fővárosa nyugodt volt, mikor a senki kiszállt az autóból. Picike, világhatalomi márkájú autója megszégyenítette volna a tervezőt, ha még ezt életében látja. De a senkinek tetszett a pici kocsi. Olyan semmilyen – gondolta, mikor ránézett és elmosolyodott a pici szürke járművén. Beletúrt hosszú, őszes hajába és a megbeszélt hely felé vette útját.
A tanítónő hosszasan készülődött a várakozás minden izgalmával. Mindjárt itt az idő, s nem akart korai lenni. Talán jó lesz, talán átlagos – gondolta, s azzal a telefonja után nyúlt. Az arckönyv üzenő rendszerében a következőt írta:
- Kicsit kések… Ne haragudj… - nézte az üzenetet, majd lenyomta a küldés jelzést a képernyőn.
A lakás ízlésesen berendezett, az ágy frissen vetve. Egy óra beszélgetés után jutott arra a döntésre a nő, hogy behívja a férfit.
Teste ütemesen lüktetett. Ahogy érezte, hogy a férfi egyre nagyobb benne, s amit aztán az ajkaival tett. Mindent elfelejtett, a viszontagságokat, a heti gondokat, fáradtságot. Átadta magát az érzésnek, s mindent elárult, ahogy agyában elszabadultak az endorfinok:
- Basszus, basszus, basszus – pihegte halkan…
Jó másfél óra múlva, mikor az első kortyot itta a kávéból és kezdett magához térni, mondta:
- Ezt be kell fejezzük… - erőtlenre sikerült mondatán elcsodálkozott. – Nem szeretnék komoly kapcsolatot.
A férfi bólintott. Lágy csókot nyomott a homlokára, majd a bejárati ajtó felé távozott.
Az autóban ülve hallotta a két pittyenést. Ránézett a telefonjára:
- Holnap nem lesznek itthon a gyerekek. Kettőkor várlak itt…
A férfi mosolyogva kapcsolt a sebességfokozaton felfelé, s a motor halkabban kezdett zúgni. Ráér válaszolni….